Kárpátalja (73 Oldal)
V. Mezővári Népi és Hagyományőrző Napok (videó)
Július 23-26. között immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Mezővári Népi és Hagyományőrző Napokat. A találkozónak ezúttal is az Egy Ház a Nemzetért közösségi tér adott otthont.
17:21 Július 30, 2025
Közélet 1274 1 хвилина
Kezdetét vette a 8. alkalommal megvalósuló Ung-vidéki népzenei és néptánc tábor
A népzenei és néptánctábor az Alapítvány megalakulása óta kiemelt programként működik. Kezdetben kizárólag Nagyberegen, majd később Beregszászban rendezték meg, azonban a megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően immár az Ung-vidéken is elérhető a ...
13:49 Július 30, 2025
Közélet 1415 1 хвилина
A Republic dalaival is megismerkedhetnek a gyerekek Kisgejőcön az idei Gitár-, Ének- és Verstáborban
Hétfőn az ungvári járási Kisgejőcön kezdetét vette a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) VI. Gitár-, Ének- és Verstábora, melynek a hagyományokhoz híven a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum ad otthont.
11:51 Július 30, 2025
Közélet 2073 1 хвилина
Az orvosok a vírusos hepatitiszek elleni küzdelemre szólítanak fel
A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) sajtóközpontjában sajtótájékoztatót tartottak a Vírusos Hepatitiszek Elleni Küzdelem Világnapja alkalmából. Az eseményen egészségügyi szakemberek hívták fel a figyelmet a probléma aktualitására, és...
11:11 Július 30, 2025
Közélet 1638 1 хвилина
Aktuális (2025.07.29) 15 éves a Jankovics Mária Alkotótábor (videó)
A „Genius” Jótékonysági alapítványnál nagy hangsúlyt fektetnek a fiatal tehetségek felkarolására és pallérozására. Évről évre Magyarország kormánya következetes támogatásának köszönhetően a nyári időszakban több lehetőséget biztosítanak a fiatalok...
18:00 Július 29, 2025
Közélet 878 1 хвилина
Nyugat-ukrajnai magyar szervezetek számára vitt segélyszállítmányt a Máltai Szeretetszolgálat (videó)
Nyugat-Ukrajnai magyar szervezetek számára vitt segélyszállítmányt a Máltai Szeretetszolgálat.
17:25 Július 29, 2025
Közélet 995 1 хвилина
Aktuális (2025.07.29) Neves anyaországi művészek és pedagógusok az I. ZeneVarázslat klasszikus zenei táborban (videó)
A Várnagy Andrea Liszt Ferenc díjas zongoraművész által megálmodott ZeneVarázslat mozgalom 2019-ben érkezett meg Kárpátaljára a Genius Jótékonysági alapítvány szervezésében.
16:40 Július 29, 2025
Közélet 999 1 хвилина
A veteránok foglalkoztatását segítik (videó)
A Kárpátaljai Katonákat Támogató Mozgalom nevű civil szervezet elindította a Pszichoszociális és jogi támogatás veteránoknak és családjaiknak című projektet.
16:17 Július 29, 2025
Közélet 1170 1 хвилина
A színes alkotásoké a főszerep a Jankovics Mária Alkotótáborban
Alighogy véget ért a ZeneVarázslat klasszikus zenei tábor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ismét megtelt élettel.
13:13 Július 29, 2025
Közélet 1086 1 хвилина
Hogyan is működik a határokon átnyúló nyelvi akadálymentesítés a közéletben?
Januárban indult útjára a Határokon átnyúló nyelvi akadálymentesítés a közéletben című projekt. A program célkitűzései között szerepel egyrészt a kisebbségek jogainak érvényesítése, a kisebbségi nyelvek használata az Európai Unión belül és annak s...
10:49 Július 29, 2025
Közélet 1640 1 хвилина
Ungváron bűnözőket tartóztatták le, akik hadköteles férfiakat próbáltak átjuttatni a határon
A csapi határőrség biztonsági osztályának operatív munkatársai felfedeztek egy bűnszervezetet, amely hadköteles férfiak illegális határátlépését szervezte
19:07 Március 19, 2025
Események 2563 1 хвилина
Tűz keletkezett egy lakóházban Ökörmezőn
A napokban bejelentés érkezett a tűzoltósághoz Ökörmezőről, miszerint a Petro Prodan utcában lévő kétemeletes lakóházban tűz keletkezett.
17:43 Március 19, 2025
Események 1954 1 хвилина
Csalást akadályoztak meg a kárpátaljai vámosok
Az ukrán–szlovák határon lévő az Ungvár határátkelőn a kárpátaljai vámosok megakadályozták egy mikrobusz illegális behozatalát, amelyet alulértékelt áron próbáltak vámkezelni.
18:20 Március 18, 2025
Események 2778 1 хвилина
Kárpátalján a hegyvidéken találtak rá egy határsértőre, aki majdnem megfagyott
A hatóságok megmentettek egy férfit, aki eltévedt a hegyekben. A hírt a munkácsi határőrszolgálat sajtószolgálata közölte.
20:32 Március 17, 2025
Események 2821 1 хвилина
Újabb eltévedt „túrázót” találtak a Kárpátokban
A munkácsi határőregység munkatársai újabb határsértőt találtak a hegyvidéken, a „turista” ezúttal Cserkaszi megyéből érkezett.
18:44 Március 17, 2025
Események 1949 1 хвилина
13 év börtönre ítélték az ellenségnek kémkedő orosz ügynököt Kárpátalján
A Biztonsági Szolgálat anyagai szerint elítéltek egy „alvó” orosz ügynököt, aki a teljes körű háború első napjaiban az ellenség javára kémkedett Kárpátalján, számolt be a Biztonsági Szolgálat kárpátaljai főosztályának sajtószolgálata.
17:32 Március 17, 2025
Események 2619 1 хвилина
Március 18-án a Kaszony–Barabás ellenőrzőponton felújítási munkálatok miatt forgalomkorlátozások lesznek érvényben
Holnap, március 18-án az ukrán–magyar határon lévő Kaszony–Barabás határátkelőn tartalék áramellátási rendszerek telepítését és bekötését tervezi a kárpátaljai infrastruktúra fejlesztéséért felelős szolgálat.
17:00 Március 17, 2025
Események 2477 1 хвилина
Talajszennyezés a börvingesi hulladéklerakó közelében: hivatali mulasztásban találták bűnösnek a városi tanács egyik képviselőjét
A Kárpátaljai Megyei Ügyészség vezetője ismertette a vádat az Ungvári Városi Tanács képviselőjével, egy kommunális vállalat igazgatójával hivatali mulasztás tényét illetően, amelynek súlyos következményei lettek, (ukrán Btk. 367. cikkelyének 2. ré...
14:49 Március 17, 2025
Események 2566 1 хвилина
Nyugdíjast raboltak ki Ungváron
Az Ungvári Városi Rendőrkapitányság operatív nyomozói elfogtak egy bűnözőt, aki kirabolt egy nyugdíjas hölgyet Ungváron. A nyomozás folyamatban van.
14:06 Március 15, 2025
Események 2322 1 хвилина
Újabb illegális cigarettaeladást lepleztek le Kárpátalján
A Gazdaságbiztonsági Iroda Területi Igazgatóságának nyomozói befejezték az előzetes nyomozást egy beregszászi járási lakos ellen, aki illegálisan gyártott dohánytermékeket vásárolt, hogy azokat eladja.
11:25 Március 15, 2025
Események 2105 1 хвилина
Olekszij Petrov lett a Kárpátaljai Megyei Tanács új vezetője
A VIII. összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács megválasztotta új vezetőjét. A képviselők a Nép szolgája frakció jelöltje, Olekszij Petrov és Viktor Ruszin, az Ellenzéki Platform – Az Életért párt tagja közül választhattak, aki kijelentette, hogy ön...
16:50 December 7, 2020
Politika 9192 1 хвилина
Kárpátaljai Megyei Tanács: A KMKSZ tiltakozásként és szolidaritásként kivonult alakuló üléséről
A VIII. összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács első plenáris ülésére december 7-én, hétfőn délelőtt került sor Ungváron.
15:57 December 7, 2020
Politika 11227 1 хвилина
Moszkal: az SZBU állhat a magyarokat ért fenyegető videó mögött
Hennagyij Moszkal, Kárpátalja korábbi kormányzója egy ukrán tévécsatorna adásában a tőle megszokott egyenes, szókimondó stílusban igyekezett elmagyarázni, hogy miért éleződött ki ismét a „magyar kérdés” Kárpátalján, írja a Goloskarpat.info.
14:58 December 7, 2020
Politika 11413 1 хвилина
Tiltakozása jeleként a KMKSZ-frakció nem vesz részt a megyei tanács vezetőségének megválasztásában
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) frakciója tiltakozása jeleként nem vesz részt a VIII. összehívású megyei tanács vezetőségének megválasztásában.
13:53 December 7, 2020
Politika 9911 1 хвилина
Megkezdődött az újonnan megválasztott megyei tanács első ülése
Megkezdődött Ungváron a VIII. összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács plenáris ülése.
13:24 December 7, 2020
Politika 5929 1 хвилина
Barta József: Kárpátalján nincs szeparatizmus (videó)
Kárpátalján nincs szeparatizmus, az itt élő magyarok törvénytisztelő állampolgárok, hangsúlyozta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a TV21 Ungvár Kibeszélő című műsorában.
14:58 December 6, 2020
Politika 8333 1 хвилина
Az EBESZ képviselőivel tárgyaltak a kárpátaljai magyarok
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetősége fogadta pénteken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőit, akiket tájékoztattak a magyar intézményeknél folytatott házkutatásokról, és a kárpátaljai magyarság...
20:50 December 4, 2020
Politika 9589 1 хвилина
Máért-háttér: A nemzeti újrakezdés mottóját az UMDSZ-nek is meg kell fogadnia!
A nemzeti újrakezdés évének nyilvánítják 2021-et, hangzott el a rendhagyó formában, online módon megtartott idei Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén. Ez az év és a világjárvány bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk – mondta...
13:01 December 4, 2020
Politika 7304 1 хвилина
Szakértői vélemény a házkutatások és a KMKSZ – UMP működési engedélyének lehetséges visszavonásával kapcsolatban (videó)
Az ukrán és magyar közvélemény még nem tért magához a Grezsa István kitiltásáról és annak körülményeiről szóló hírtől, amikor november 30-án az Ukrán Biztonsági Szolgálat fegyveres emberei házkutatást tartottak több, a magyar kormány által támogat...
11:00 December 4, 2020
Politika 11101 1 хвилина
Szijjártó Péter az EBESZ külügyminisztereinek tanácsülésén állt ki a kárpátaljai magyarok mellett (videó)
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere személyesen kérte az EBESZ elnökségétől, hogy a biztonsági szervezet ukrajnai különleges megfigyelő missziója haladéktalanul jöjjön el Kárpátaljára kivizsgálni a magyar közösséggel sze...
10:15 December 4, 2020
Politika 8592 1 хвилина
Kárpátalja
Híradó (2025.11.10) Esti hírek (videó)
22:05 November 10, 2025
Otthon segítettek világra hozni egy kislányt Királyházán
21:24 November 10, 2025
Aktuális (2025.11.10) - Re:Open Zakarpattia (videó)
19:42 November 10, 2025
Újabb határsértés Kárpátalján: 6 gyanúsított, 98 ezer dollárnyi kenőpénz és 14 letartóztatott személy
18:05 November 10, 2025
2024-ben Magyarország volt Ukrajna legnagyobb gázellátója, innen érkezik a legtöbb áram is (videó)
16:55 November 10, 2025
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
Híradó (2025.11.10) Esti hírek (videó)
22:05 November 10, 2025
Veszélyesebbek lettek: az orosz hadsereg modernizálta a Gerber pilóta nélküli légi eszközt
21:44 November 10, 2025
Zelenszkij is megszólalt a legközelebbi üzlettársát érintő megakorrupciós botrány ügyében, büntetéseket követel
21:30 November 10, 2025
Kijevben őrizetbe vették az Ukrtatnafta állami kőolajvállalatnál történt 5,8 milliárd hrivnyás sikkasztás gyanúsítottját
21:12 November 10, 2025
A SZAP belső vizsgálatot indít az ukrán energiaszektorban tomboló korrupcióval kapcsolatos adatszivárogtatás ügyében
20:58 November 10, 2025
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
Híradó (2025.11.10) Esti hírek (videó)
22:05 November 10, 2025
Angliát jövőre az évtized legsúlyosabb aszálya fenyegeti
21:07 November 10, 2025
Ukrajna kezdeményezte a NAÜ igazgatótanácsának sürgős összehívását az energiarendszer elleni hatalmas orosz támadás után
20:45 November 10, 2025
Oroszország szigorítja az internet feletti ellenőrzést
19:09 November 10, 2025
Pistorius: Németországnak „fel kell készülnie a háborúra”
18:27 November 10, 2025
Több hír a világból